Úgy tűnik itt már csak az ima segít és nincs ami megállítja a piacok esését. Talán pont ilyen elkeseredett helyzetben fog jönni egy kis korrekció. Nagyon nagy a bizonytalanság, napon belül többször is fordultak az indexek pluszból mínuszba és fordítva is. Talán ez a bizonytalanság is az esés ideiglenes szünetét vetíti előre, de konkrét jelzés még mindig nincs. Az arany továbbra is együtt esik a részvényekkel, ami az utóbbi hetek, hónapok tapasztalatai alapján szintén meglepő.
DAX napi:
Talán beigazolódik a pár napja jelzett sejtés, miszerint egy csökkenő csatornában fog mozogni az árfolyam. Amennyiben ez valóban helyes, akkor lassan itt kell hogy legyen egy lokális alj. Érdekes módon egy mostani felpattanás tovább erősítheti technikailag azt a lehetőséget, hogy még korántsem láttuk a piac alját. Egy egészséges és tartós esésnek ugyanis úgy illik kinéznie, hogy törik egy támasz (jelen esetben 4000-4100), beesik az árfolyam, visszateszteli a korábbi támaszt (ami már elenállásként funkcionál) és indul új mélypontra. Ebből következően egy esetleges emelkedést új shortok nyitására lehet kihasználni 4000 körül.
Egy kis plusz érv a felpatanás mellett az Ultimate Oscillator, ami enyhe divergenciát mutat az utóbbi 5-6 nap árfolyammozgásával.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
fta 2009.03.04. 08:46:09
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 09:09:38
Speki,
A tegnapi német elemzés egyetlen sarkalatos kijelentése az volt, hogy a napközbeni leszúrás 3668-ra sértette a csatorna alját.
Ez mit jelent TA szempontból ?
Mennyire fajsúlyos megállapítás ?
tőzsdebubus 2009.03.04. 09:13:04
Daxspeki 2009.03.04. 09:13:41
tőzsdebubus 2009.03.04. 09:15:24
Daxspeki 2009.03.04. 09:16:07
tőzsdebubus 2009.03.04. 09:18:45
tőzsdebubus 2009.03.04. 09:21:10
Daxspeki 2009.03.04. 09:26:57
fta 2009.03.04. 09:28:11
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 09:32:24
Speki, van 2 egységünk, csak az egyik eladását javaslom.
Így mindenképpen bölcsek maradunk.
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 09:33:55
Nincs még elég autópályájuk ?
Mindenre mindíg ugyanaz a válasz ?
tőzsdebubus 2009.03.04. 09:34:03
Kicsike, de mégis csak vmi konkrétum.És attól ugye hogy ennek az alakzatnak a célára a 3800, még nem jelenti azt, hogy nem mehet tovább, feljebb...
De még mondjuk 3800nál se vagyunk D
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 09:37:26
Különben is a tegnapi órás alakzatot biztos, hogy egy az egyben át lehet hozni mára ?
Nem csak napon belül adhat jelzést ?
Daxspeki 2009.03.04. 09:41:31
Ezt az autópályás cuccot már Hitler is eljátszotta anno, meg nagy divat volt a New Deal alatt is. Az autópályák után meg esetleg építhetnének pár duzzasztógátat, az is nagyon divatos ilyen esetekben:)
Daxspeki 2009.03.04. 09:42:41
tőzsdebubus 2009.03.04. 09:42:49
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 09:50:39
Elvesztettem a fonalat, hogy hol vesztetted el a fiktív 2.e DaxShortomat ?!
De, ha már csak egy van akkor azt tartjuk mindhalálig (vagy legalábbis úgy 12.-17. közötti időpontig:-) !!!
tőzsdebubus 2009.03.04. 09:55:54
Daxspeki 2009.03.04. 09:59:10
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 09:59:49
A zuhanó forint miatt is érdemes tartani !
+ még 1 taktikai fogás:
Ha esik tovább a Dax, akkor mindeképpen érdemes tartani.
Ha meg korrigál, nemsokára itt lesz a DaxS5000 nagyobb áttétellel -korrekció után abba forgatjuk át az ebből felszabaduló pénzt és mire ide visszaér, addigra már megint többet hoz a konyhára :-)))
Daxspeki 2009.03.04. 10:00:42
Daxspeki 2009.03.04. 10:01:33
tőzsdebubus 2009.03.04. 10:01:50
Daxspeki 2009.03.04. 10:06:01
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 10:11:13
tőzsdebubus 2009.03.04. 10:13:52
Index: Obama Magyarországról beszélt: meg kell akadáloyzni, hogy Magyarország problémái tovagyűrűzzenek Amerikába :-)
tőzsdebubus 2009.03.04. 10:15:43
Szerintem az is megérdemel némi jutalmat, aki a szociális miniszterasszony életrajzából össze tudta szedni a 30 év közszolgálatot :-)
fta 2009.03.04. 10:19:12
tőzsdebubus 2009.03.04. 10:23:49
A régióról leválasztás jele abban is tükröződik, hogy reggel óta a cseh korona és a lengyel zloty enyhén erősödött az euróval szemben.
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 10:25:20
Daxspeki 2009.03.04. 10:28:49
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 10:34:41
És én nagyon nem szeretném
.
Izlandot úgy érte a dolog, hogy volt néhány szép, gazdag évtizedük.
Nekünk eddig nem volt, csak a kormány imitálta ...
Mindenesetre a kis dollár számlámat nem váltom át HUF-ra :-)
tőzsdebubus 2009.03.04. 10:37:49
a magyar állam nagyobb részben saját rossz gazdaság politikájának köszönhetően, kisebb részben a világban tapasztalható pénzügyi válság következtében, nem képes olyan piaci szereplőt találni, aki a köotségvetés óriási deficitét finanszírozná ( ez pl Amerikában, Németo másképp van ).
Október óta az IMF hitelből finanszírozzuk magunkat, azaz a költségvetési deficitünket, amihez a T. magyar kormány nem hajlandó hozzányulni, illetve a lejáró adósságainkat is ebből fizetjük.
Október óta olyan TÉNYLEGES intézkedés, mely az államháztartás finanszírozási igényét csökkentené rövid/középtávon, nem történt. A gazdasági teljesítmény csökken, azaz a GDP-hez viszonyítva az adóssághegy egyre nő, mint a lavina.
Az IMF hitel jó esetben jövő márciusig elég....
Szerinted utána mi jön?
Daxspeki 2009.03.04. 10:42:55
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 10:44:55
Eddig nem gondoltam, hogy balkáni ország vagyunk, de kezdem revidiálni a nézeteimet.
Tudniillik az oroszoknál nem szokott működni a demokrácia és a szláv jellegű államoknak van mindíg szükségük egy cáratyuskára, aki megmondja mi a dörgés ...
Gyurcsány egy gyárigazgató mentalitásával taktikázik a székében, közben pedig nem egy gyár élén áll .... ezt nevezem szerepzavarnak !
A Ft--ban én nem látom a visszarántást, folyamatosan 310 felett van.
tőzsdebubus 2009.03.04. 10:46:53
Egyébként félreértések végett, ami izlandon történt, hogy egy rendkívül magas életszínvonalról visszaestek egy olyan szintre,mely mondjuk a skandináv életszínvonalnak felel meg.
Kétségkívül kellemetlen lehet.
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 10:51:42
A dieWelt államcsődről szóló összeállításában nem mi, hanem Bulgária áll első helyen :-)
www.welt.de/finanzen/article3266907/Spekulanten-wetten-auf-den-Staatsbankrott.html
tőzsdebubus 2009.03.04. 10:56:18
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 11:05:52
A másik oldalon is csak a hatalom éhséget érzem :-(
Ezért - ha még ez a Dax short bejön - belépek a LehetMás mozgalomba :-)))
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 11:06:31
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 11:09:09
tőzsdebubus 2009.03.04. 11:09:46
A számolt céláram: 3809,5 volt.
Az órás gyertya maximuma 3809,9 volt :-)
Azaz ez most a teljesülő 80%-ba tartozott.
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 11:19:25
tőzsdebubus 2009.03.04. 11:22:22
Egy alakzat teljesülése nem jelenti, hogy az árfolyamnak fordulnia KELL. Az alakzat teljesült, gondolom itt vannak ( hozzám hasonlóan) akik realizálnak.
Innentől kezdve mehet fel, mehet le, ahogy a nagy játékosok akarják.
Daxspeki 2009.03.04. 11:22:37
fta 2009.03.04. 11:27:04
tőzsdebubus 2009.03.04. 11:27:26
fta 2009.03.04. 11:48:48
fta 2009.03.04. 11:57:52
fta 2009.03.04. 14:56:33
Daxspeki 2009.03.04. 15:00:20
Egyébként mindent azért nem húznak: BUX 1% feletti mínusz...
fta 2009.03.04. 15:32:18
fta 2009.03.04. 15:36:12
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 16:13:44
Egyébként ehhez a 10.56-os hozzászoláshoz visszatérve - és saját magamat is cáfolva - ha a kormány nem tudja megoldani a problémákat, akkor egy normális demokráciában minden körülmények között le KELLene mondania.
Jöjjön az ellenzék, mutassa meg mit tud !
Ha azok sem jutnak előre lehet, hogy jöhetne a Nagykoalició, aminek a legnagyobb esélye lenne előrefelé kitörni !!!
fta 2009.03.04. 16:35:37
Daxspeki 2009.03.04. 16:38:09
Daxspeki 2009.03.04. 16:39:16
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.03.04. 17:14:09
De sehol semmi infót nem találok.
Valaki nem olvasott vagy hallott valahol valamit ?
bakiba 2009.03.04. 20:25:05
zslaci007 2009.03.04. 21:30:34
Ez annyira sz@r hogy visítva kéne sírni rajta, de már csak röhögni tudok... :-)))
fta 2009.03.04. 23:46:44