Lassú, forgalom nélküli lecsúszással kezdődött a hét, úgy látszik ha Amerikában ünnepelnek, Európa is alszik. Alacsonyabb volt a forgalom, mint december 30-án, azt kell mondjam, kár is volt kinyitni. Kedden remélem mindenki kiéli majd a most elfojtott kereskedési vágyát, mert ezek a nulla forgalmú napok csak bezavarnak.
DAX napi:
Meg kell azért jegyezni, hogy elesett az emelkedő trendvonal és a 20 napos mozgóátlag, dehát a forgalom... Az lenne az igazi, ha kedden egy normális megerősítést kapnánk. Ekkor az első megálló 4200 lehet, mint korábbi lokális mélypont. Az érdektelen kereskedés miatt felesleges is az órás chartot elemezgetni, a következő kép viszont érdekes lehet.
Eon napi:
Bizony-bizony az Eon árfolyama csúnyán beszakadt, ráadásul itt a forgalom is az utóbbi pár héten megszokotton felül alakult. Annál is fontosabb ennek a papírnak a sorsa, mert jelenlegi 9%-ával a második legnagyobb súlyt képviseli az indexben. Az árfolyam szempontjából az utolsó mentsvár a hétfői kalapács gyertya lehet (igaz furcsa, hogy pont ezzel törte át a támaszt). Hozzá kell tenni, hogy a többi "nagy" egyelőre elég jól állja a sarat, ennek kösznhetően van most az index még ott ahol.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Daxspeki 2009.02.17. 08:56:33
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 10:01:10
Ez is szokatlan, hogy ázsiai keridő alatt hajtják fel.
Daxspeki 2009.02.17. 10:04:27
zslaci007 2009.02.17. 10:14:58
Célár
Gold vs Dow
1 : 2
zslaci007 2009.02.17. 10:15:52
zslaci007 2009.02.17. 10:17:04
Daxspeki 2009.02.17. 10:24:26
OTP az én egyik vesszőparipám, nem győztem 3-4000 körül lebeszélni az ismerősöket, h most talán nem kellene magyar bankpapírba fektetni (persze sikertelenül). Pár hónapja elhatároztam, h legfeljebb 1800-on fogok OTP-t venni ha lemegy addig, feljebb biztos nem.
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 10:57:22
Ha most esetleg további esések lesznek, egy ponton azt is elkezdik adni.
Tapasztalatom szerint olyan 2 hónappal osztalékfizetés előtt érdemes beszállni.
További kockázatot jelenthet a TeleUkraine (vagyhogyhiiják) privatizációja, amibe esetleg Matáv is beugrik ?!
De lehet, hogy tévedek.
Daxspeki 2009.02.17. 11:24:28
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 12:06:49
Jelen helyzetben én mégis egyenlőre kivárok.
Sanguis 2009.02.17. 12:55:59
Daxspeki 2009.02.17. 13:01:04
vogon1 2009.02.17. 13:01:10
www.financialsense.com/fsu/editorials/jain/2005/0705.html
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 13:09:04
Aki hosszútávon nyereséges akar lenni, az alaptőkéje megőrzése miatt alkalmazott stop loss után a 2. legfontosabb dolog, a hosszú távú trendek beazonosítása és lekövetése.
A múlt évben erre 2 példa is volt.
Előbb az olaj eszelősen felment, aztán még eszelősebben le.
Én úgy látom az arany most szép egyenletesen emelkedi, nem olyan a pánikszerű kilövésekkel, mint korábban.
Ezért igen sanszosnak gondolom a további emelkedést.
Bár én 987-en (átmenetileg) eladom, de utána 1000 felett hajlandó vagyok adott esetben akár még drágábban vissza is venni.
Sanguis 2009.02.17. 13:21:47
*WAL-MART 4Q EPS EX-ITEMS $1.03; ANALYST EST. 99C
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 13:27:08
Mondjuk erre gondoltam, hogy a Wal-Mart felülteljesít, de szerintem ahogy kifut a gyj. szezon egyre inkább a nihil fog eluralkodni ...
bakiba 2009.02.17. 13:35:05
Ünnepnap utáni kereskedések rizikósak, mostanában volt öntés, felrántás, este majd meglátom, ha lesz irány akkor vissza max lemaradok egy picit a tutiról
Daxspeki 2009.02.17. 13:35:21
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 13:41:22
Az OTP viszont aránytalanul sokat esett.
Lassan 2000 alatt lesz, ahol én is venni akartam.
De ha ilyen gyorsan lemegy addig, akkor nem teszem.
Egyébként van közvetlen összefüggés az OTP és a magyar állampapírpiac ill. a forint teljesítménye között ?
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 13:49:17
Ha rákeresek a +Dax +elemzés szavakra, akkor a blogodat a yahoo már az 5. helyen hozza fel:-)
search.yahoo.com/search?p=%2Bdax+%2Belemz%C3%A9s&fr=yfp-t-815&toggle=1&cop=mss&ei=UTF-8
Daxspeki 2009.02.17. 13:56:33
OTP és állampapír között nem tudom van-e vmi összefüggés. Forinttal kapcs az biztos, h a jelenlegi árfolyam sokkal magasabb, mint az optimális lenne az OTP szempontjából.
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 14:09:41
---> vakmajom.hu/
Lehet, hogy ezen a problémán is egy számítógépes megoldó program dolgozik, és csak úgy egymás után vet különféle intézkedéseket ???
Sanguis 2009.02.17. 14:17:25
Sanguis 2009.02.17. 14:26:01
Sanguis 2009.02.17. 14:30:42
Economic Data (US, Feb) Empire Manufacturing out at -34,65 vs prior -22,2
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 14:36:49
Ha 800-ig mehet, akkor elvileg akármeddig :-(
Ezért érdemes talán újra elővenni az időfaktort és annak a tekintetbe vételével ejteni meg a vételeket.
Vagy március közepén, vagy nyár közepén, vagy október végén lehetnek lokális és abszolút méylpontok.
Sanguis 2009.02.17. 15:02:29
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 15:08:53
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 15:11:08
tőzsdebubus 2009.02.17. 15:58:43
Épp ma olvastam, hogy a bankok is aranyat vásárolnak...nem az IMF fogja az arany árfolyamto befolyásolni.
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 18:22:11
zslaci007 2009.02.17. 20:53:17
Quanto Costa · http://index.hu/ 2009.02.17. 22:02:15
És az arany ezt követi le inverz módon, amikor szintén erősödik.
Kérdés, hogy ha a dodo is elkezd gyengülni, hogyan reagál erre az arany ?
További kérdés, hogy a Dax viszonylagos ereje a relative gyengülő eurónak köszönhető ?
Daxspeki 2009.02.17. 23:45:01
Dodó gyengülésnek elvileg további arany emelkedést kellene hoznia, nem hiszem, h fordulna a kocka. Az, h most is így tud erősödni, a jelenlegi erejét mutatja.