A csütörtöki nem túl szép gyertyára nem érkezett megerősítés, a DAX csaknem 2,5 százalékot emelkedett. Az USA-ban is sikerült emelkedniük az indexeknek a csupa rossz adat ellnére. Napközben ilyen és ehhez hasonló főcímeket olvashattunk: "Nincs ami életben tartsa az amerikai gazdaságot", "Több éves mélyponton a chicagoi BMI", "Drámai pesszimizmus az USA-ban" stb. A piac tehát pozitívan reagált az igencsak negatív hírekre, ami talán jó alapot teremthet egy tartósabb korrekciónak.
(a folytatáshoz katt tovább)
Napi chart:
Nem indult túl szépen a nap, amire a csütörtöki délutáni visszahúzásból számítani lehetett, azonban szép lassan magára talált az index és mintaszerűen emelkedtünk. Sikerült egy előző napinál magasabb maximumot elérni, azonban nap végén nem sikerült 5000 fölött zárni.
Az indikátorok továbbra is pozitív képet festenek. Ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, hasznosnak tartanék még egy pár napos oldalazást vagy kisebb visszatesztet mielőtt magasabb szintekre mennénk. 4600-4650-nél lejjebb semmiképp sem várom a napokban; alatta már csúnya lenne.
Heti chart:
Az e heti emelkedés normális esetben kb egy éves teljesítménynek felel meg. Igaz estünk is már ekkorát mostanság, de hosszú idő óta ez az első normálisan kinéző fehér gyertya a charton. Az utolsó 2 gyertya képe pedig egy úgynevezett "bullish engulfing" formáció (eső trendben az utolsó fekete gyertya testét teljesen magába foglalja az őt követő nagyobb fehér gyertya), ami egy közepesen erős trendváltó alakzat. A forgalom is átlag feletti volt a növekvő héten, ami újabb érv az emelkedés mellett. Az igazi azonban az lenne, ha megerősítésül ezen a héten egy magasabb záróértékű újabb fehér gyertyát sikerülne produkálni.
Az indikátorok közül az RSI kilépett a túladott zónából, és a stochastic is hasonló mutatványra készül.
A heti charton is jól látszik, hogy az 5000-es szint egyenlőre megállót jelentett. Ennek átörése után 5350 környékére emelkedhet az index.
A jövő hét elejére oldalazásra/kisebb visszatesztre számítok, a hét második felében viszont emelkedésre. Ha a német tőzsde tényleg korrekciózni akar és ez a hét nem csak egy hirtelen nagy felrántás volt, akkor annak most van itt az ideje. Ha viszont nem sikerül, akkor újból 4000 környéki értékre kell felkészülni.
Nyitott pozíciók: DAX I; beker ár: 1221
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.